América del Sur preserva la inocencia y la pureza del movimiento del “táncház” - Conozca a Krisztina Tar de Chile, fundador de Duna Táncegyüttes


Entrevista por Edi Bonapartian, referente sudamericano de I Dance Hungary

Krisztina Tar nació en Debrecen el 11 de febrero de 1988. En 2010, ayudó como intérprete en el Csángo Fesztivál de Jászbereny a un grupo de danza de Chile con el que desarrolló una estrecha amistad. Después de visitar Chile, decidió mudarse allí de forma permanente.

Elegimos entrevistar a Krisztina porque el grupo de danza folclórica húngara desarrollado más recientemente en América del Sur, el grupo de danza Duna en Santiago de Chile, fue fundado por ella en 2016. Su devoción por el trabajo y amor por la comunidad y la danza folclórica influyen mucho en hacer que las danzas húngaras sean más populares en América del Sur, incluso en un país donde, hasta ahora, el movimiento de la casa de danza húngara no había estado presente. Podemos decir que hay música y gente que siente y baila danzas húngaras en Santiago de Chile. Entonces, conozcamos a Kriszti.


I Dance Hungary: ¿Dónde te familiarizaste por primera vez con las danzas húngaras?


Tar Krisztina: Mi madre siempre había sido una gran fanática de la música folclórica húngara. Tengo recuerdos de mi primera infancia escuchando los discos de Sebö y Muzsikás. Al crecer en Debrecen, estaba rodeada de danza folclórica porque en esta ciudad hay una tradición muy profunda y hay muy buenos grupos de danzas folclóricas. Tenía cuatro años cuando mi madre me llevó al Hajdú Táncegyüttes y me dijeron que era muy pequeña para empezar a bailar y que tenía que esperar un año antes de unirme al grupo. Después de ese año, me uní al grupo y podemos decir que fue amor a primera vista. En 1998 me incorporé al Debreceni Népi Együttes donde podemos decir que crecí. Durante mis años universitarios bailé en las Csepel Táncegyüttes y las Corvinus Néptáncegyüttes. Nunca dejé de bailar y es una parte inminente de mi vida incluso desde 2016, como instructora y líder de un grupo de baile.


I Dance Hungary: Hubo algún momento en el que sentiste que la danza te parece más que un simple pasatiempo?


¡Por supuesto! La danza siempre ha sido más que un hobby. Tengo bastantes pasatiempos, pero el baile es un estilo de vida. Quizás, es lo único que sin él no puedo pasar ningún día. Es parte de mi vida diaria. Cuando no tengo la oportunidad de bailar, miro videos o al menos escucho música folclórica.


I Dance Hungary: Cómo surgió la idea de lanzar el Duna Együttes en Chile?


Vine a Chile en 2011, y aunque amaba mucho el país, extrañaba cada vez más el baile. Empecé a aprender diferentes tipos de bailes chilenos y latinos, pero no era lo mismo. En ese momento, la comunidad húngara no era muy activa y no había embajada húngara, por lo que prácticamente no tenía conexión con los húngaros. El momento del cambio llegó en 2014, cuando se inauguró la Embajada de Hungría, por lo que había muchos húngaros. Así que planteé la idea a los líderes de la comunidad local para comenzar los ensayos de baile. Pero, lamentablemente no recibí una respuesta. A principios de 2016, había una delegación diplomática de Hungría y a través de ellos me enteré sobre el programa Körösi Csoma Sándor. Postulé y tuve la suerte de comenzar mis funciones como becaria en Chile. Mi primera idea fue lanzar el grupo de danza folclórica. Fue un gran desafío y realmente nunca me imaginaba el éxito que tendría. No sabía si alguien se uniría. Pero para mi gran sorpresa, vino mucha gente y los ensayos fueron un éxito. Al principio estaba muy nerviosa porque nunca antes había enseñado baile, siempre fui bailarina, pero nunca profesora. Pero supongo que con el tiempo comencé a aprenderlo.

Estoy segura de que mis bailarines pueden reflejar mejor mis habilidades como profesora. Con el tiempo, se formó un grupo estable y el entusiasmo fue creciendo constantemente. Vi que ellos también querían bailar a largo plazo, como yo. Nos propusimos diferentes objetivos y planificamos algunos programas serios. Así surgió el nombre, Duna Táncegyüttes, diseñamos un logo, organizamos casas de baile y se creó nuestra primera coreografía. En 2017, nos pidieron presentarnos en un evento del 20 de agosto, en ese momento nos dimos cuenta de que no teníamos ningún vestuario folclórico húngaro. Yo tenía una máquina de coser pero no sabía usarla. Por suerte, una de nuestras bailarinas, Kati, sabía coser, pero no sabía coser un vestido folclórico. Tuvimos dos semanas para preparar 10 trajes típicos de Szatmári, ¡y lo hicimos! Estábamos muy orgullosas de nosotras mismas. Aunque, esos trajes podrían haberse mejorado de muchas maneras. Entonces, con el tiempo, intentamos mejorar el vestuario. Nos esforzamos mucho en ello y logramos muchos avances en este sentido. Pronto superamos las dificultades iniciales y, desde entonces, nuestro grupo folclórico funciona muy bien. Nos presentamos en muchos lugares diferentes, tuvimos campamentos folclóricos y estuvimos en el extranjero en Argentina y Uruguay. En 2019 nos convertimos en una institución oficial que ha ampliado nuestras oportunidades.


I Dance Hungary: Cuál es tu recuerdo más querido con los bailes y las casas de baile?


Tengo muchos recuerdos hermosos. 28 años en diversos festivales, presentaciones, campamentos. Conocí a mucha gente maravillosa y talentosa. Entonces, supongo, no nombraría un recuerdo realmente preciso, sino lo que he recibido a través de la danza en mi vida. Cuando eres miembro de un grupo de danza, de una comunidad, constantemente te forma. Te enseña cómo tratar con otras personas, cómo comprometerse con otras personas y también te da un sentido de comunidad. Para mí, personalmente, el grupo fue mi segunda familia. Y aquí en Chile pasa lo mismo con las chicas. Conversamos de todo, no solo del baile, y hacemos todo juntos.


I Dance Hungary: Qué sientes en Sudamérica cuando conoces a otros bailarines de otros países?


Es una sensación fantástica. Estos son los momentos en los que siento que no importa que esté a 12000 kilómetros de Hungría, me siento en casa. Nunca olvidaré el primer momento en que conocí personalmente a los grupos sudamericanos. Era julio de 2018 cuando llegamos a Buenos Aires, al Encuentro Sudamericano de Danzas Folclóricas Húngaras, llegamos muy tarde, y logramos llegar a la sede de la comunidad húngara local a la 1 de la mañana. Literalmente me quedé con la boca abierta por lo conmovida que estaba y tuve que tratar de no llorar de la emoción. Entré por las puertas del Hungária y vi al grupo Dűvő tocando música en el escenario, había alrededor de 150 personas bailando bailes Mezőségi. Fue hermoso y conmovedor al mismo tiempo.


I Dance Hungary: En tu opinión, ¿cuáles son las características del movimiento de danzas húngaras en Sudamérica?


Lo que más me gusta y me llama la atención del movimiento de danzas húngaras en Sudamérica es que aquí no hay competencia, no hay premios. Esto preserva absolutamente la pureza e inocencia de los grupos. El papel principal es el de la comunidad, el tiempo que pasamos juntos y el ambiente. Todos aprenden de todos y no subes al escenario concentrándote en ganar un premio. Esto le da un color y sabor completamente diferente al movimiento. Aparte de eso, veo que en todos y cada uno de los grupos, se está realizando un trabajo muy serio. No sientes que la distancia con Hungría cree algún tipo de dificultad.


I Dance Hungary: ¿Cuál es tu baile, canción favorita y por qué?


Me gustan todos los bailes. Depende de mi estado de ánimo el baile y la música que escuche. Los bailes de Hajdúság y Hortobágy son los más cercanos a mi corazón, pero supongo que es natural porque yo misma vengo de Hajdúság. Nací en Debrecen y la familia de mi padre está esparcida por Hajdúság y Hortobágy.


I Dance Hungary: ¿Qué les sugerirías a los bailarines del mundo y a aquellos húngaros que viven en áreas sin un grupo de danza folclórica, pero tal vez pensando en fomentar una actividad de danza folclórica?


Sólo una cosa. ¡Vayan y háganlo! No lo piensen demasiado. ¡Hajrá!



Interjút készítette: Edi Bonapartian, az I Dance Hungary oldal dél-amerikai referense


Tar Krisztina, Debrecenben született 1988 Február 11-én. 2010-ben Jászberényben a Csángó Fesztiválon tolmácsként segített egy chilei néptánc együttesnek, akikkel egy szoros barátság alakult. Miután Chilébe elment látogatóban, úgy döntött, hogy oda is költözik véglegesen.

Miért kerestük fel Krisztit? Érdekes módon, Dél-Amerikában az utolsó alapított magyar táncegyüttes, az a Duna Táncegyüttes volt 2016 Augusztusban, Santiago de Chilében.

Munkája, a közösség és a néptáncszeretete végkép segít ahhoz, hogy a magyar néptánc ismertebb legyen Dél-Amerikában, és egy olyan országban is, ahol eddig a Néptáncmozgalmunk nem volt jelen. Mondhatjuk, hogy Santiago de Chile városában is szol a muzsika, magyarul éreznek és táncolnak! Hadd ismerjük meg Krisztit...


1-Hol találkoztál először a magyar táncokkal?


Édesanyám nagy népzene rajongó volt mindig is, bakelit lemezen hallgattuk otthon a Sebő és a Muzsikás Együttes dalait egészen kicsi koromtól kezdve. Debrecenben születtem és ott nagyon nagy hagyománya volt/van a néptáncnak, nagyon jó együttesek vannak.

4 éves voltam amikor anyukám elvitt a Hajdú Táncegyüttesbe, akkor azt mondták, hogy nagyon kicsi vagyok, és menjünk vissza egy évvel később, így is lett. A Hajdú Táncegyüttesben kezdtem táncolni, és azt mondhatom, hogy szerelem volt első látásra. 1998-ban kerültem a Debreceni Népi Együttesbe, ahol gyakorlatilag felnőttem. Az egyetemi éveim alatt a Csepel Táncegyüttesben és Corvinus Közgáz Néptáncegyüttesben táncoltam.

Soha többet nem hagytam abba a táncot, és a mai napig életem szerves része, 2016 óta már oktatóként és együttes vezetőként is.


2- Volt olyan pillanat, amelyben úgy érezted, hogy a tánc többet jelent Neked, mint egyfajta hobbi?


Természetesen, a tánc az első pillanattól kezdve többet jelentett, mint hobbi. Elég sok hobbim van, de a tánc az életforma. Talán az egyetlen olyan dolog, ami nélkül nem telhet el egy napom sem, valamilyen formában mindig jelen van, ha éppen nem tudok valamit táncolni, akkor videókat nézek, vagy népzenét hallgatok.


3-Hogy alakult az ötlet, hogy beindítsad a Duna Táncegyüttest Chilében? Mesélj nekünk egy kicsit arról...


2011-ben jöttem ki Chilébe és annak ellenére, hogy nagyon megszerettem az országot, a tánc hiánya egyre jobban erősödött bennem. Elkezdtem mindenféle chilei és latin táncokat tanulgatni, de az nem volt az igazi. Akkoriban itt a magyar közösség nem igazán volt aktív, sőt, mivel nem volt Nagykövetség sem, így semmiféle kapcsolatom nem volt velük.

A nagy változást a követség 2014-es megnyitása hozta, és láttam, hogy viszonylag sok fiatal van. Akkor felvetettem az ötletet a helyi vezetőknek, hogy indítsunk be néptánc próbákat, viszont nem igazán kaptam visszajelzést tőlük.

2016 elején egy magyarországi diplomáciai delegáció látogatott Chilébe és így jutott a tudomásomra, hogy jelentkezhettem a Körösi Csoma Sándor Programra. Szerencsére be is kerültem chilei ösztöndíjasként, és az első programom a táncegyüttes létrehozása volt.

Nagy fába vágtam a fejszémet, mert egyáltalán nem tudtam, hogy mit várhatok, lesznek-e érdeklődők, viszont nagy meglepetésemre elég sokan jöttek, és nagyon sikeresek voltak a próbák. Nagyon izgultam az elején, mert előtte nem tanítottam táncot soha, tánckari táncos voltam és nem oktató, de szépen lassan azt hiszem sikerült beletanulni, bár ezt inkább a táncosaim tudnák véleményezni.

Ahogy telt az idő, kialakult egy állandó csapat és a lelkesedés folyamatosan nőtt. Láttam, hogy ugyanúgy, mint én, ők is hosszútávon szeretnének táncolni és tanulni. Egyre több programban gondolkodtunk, elkezdtünk célokat kitűzni magunk elé. Így kapta a csapat a Duna Táncegyüttes nevet, logót terveztünk, táncházakat szerveztünk a közösségnek, elkészült közben az első koreográfiánk is.

2017-ben felkértek bennünket, hogy lépjünk fel az augusztus 20-i megemlékezésen, és akkor jött a hirtelen felismerés, hogy nincsenek viseleteink.

Nekem volt egy varrógépem, csak éppen nem tudtam használni, egy táncosunk, Kati viszont tudott varrni, de nem nagyon tudta, hogyan kell egy-egy viselet darabot elkészíteni. 2 hetünk volt rá, hogy a semmiből 10 darab teljes szatmári viseletet csináljunk, és sikerült. Nagyon büszkék voltunk magunkra, habár utólag visszanézve, azért elég sok kívánni valót hagyott maga után az a szatmári ruha. Idővel javítgattuk a ruhákat, feldíszítettük, aztán pedig a sok gyakorlással egyre jobban sikerültek.

A kezdeti nehézségeken hamar túl lendültünk, és azóta is nagyon szépen működik az együttes. Sok helyen voltunk fellépni, táborozni, többek között külföldön is, Argentínában és Uruguayban. 2019-ben hivatalos szervezetté alakultunk, ami csak tovább bővítette a lehetőségeink tárházát.


4- Mi a legszebb emléked a táncokkal vagy a táncházakkal kapcsolatosan?


Rengeteg szép emlékem van. 28 év alatt számtalan fesztiválon, fellépésen, táborban jártam, nagyon sok csodálatos és tehetséges embert ismertem meg.

Talán nem konkrét eseményt vagy emléket emelnék ki, hanem azt, amit a táncon keresztül kaptam az életben. Amikor egy együttes tagja vagy, egy közösség tagja vagy, ami folyamatosan formál téged, megtanít a másokkal való együttélésre, az alkalmazkodásra, a csapatszellemre. Nekem személy szerint az együttes volt a második családom, és itt Chilében is már nagyon hasonló a helyzet a lányokkal. A táncon kívül is mindent megbeszélünk, mindent együtt csinálunk.

5- Mit érzel amikor Dél Amerikában, több országban találkozhatsz néptáncosokkal?


Fantasztikus érzés. Az a pillanat, amikor annak ellenére, hogy 12 ezer kilóméterre vagyok Magyarországtól, de otthon érzem magam.

Sosem fogom elfelejteni az első alkalmat, amikor személyesen találkoztam a dél-amerikai csoportokkal. 2018 júliusában megérkeztünk a Buenos Airesben megrendezett Dél-Amerikai Magyar Néptánctalálkozó megnyitójára. Nagyon sokat késtünk, és pontosan a végére sikerült odaérnünk, kb. hajnali 1 körül az ottani magyar közösség székházába. Szó szerint tátva maradt a szám, majd pedig a meghatódottságtól alig tudtam visszatartani a könnyeimet. Beléptem a Hungária ajtaján és azt láttam, hogy egy színpadon épp a Düvö zenél és közel 100-150 táncos mezöségi táncokat táncol. Gyönyörű volt és nagyon megható.


6- Megmondanád, hogy szerinted a Dél-Amerikai mozgalomnak mi a jellegzetessége? Mit találtál a régióban és mi az ami Neked feltűnt?


A dél-amerikai mozgalomban, ami nekem a legjobban felkeltette a figyelmemet, és ami a legjobban tetszik benne, hogy itt nincs verseny, nincs díjazás. Ez abszolút megőrzi az együttesek tisztaságát, ártatlanságát. A fő szerep a közösségé, az együtt töltött időé és a jó hangulaté.

Mindenki tanul mindenkitől, és nem úgy mész fel a színpadra, hogy arra koncentrálsz, meg kell nyerned egy díjat. Ez teljesen más színben tünteti fel az egész mozgalmat.

Ezen kívül azt látom, hogy minden együttesben nagyon komoly szakmai munka folyik, egyáltalán nem érezhető, hogy a Magyarországtól való távolság bármilyen nehézséget okozna.


7- Melyik a kedvenc táncod és melyik a kedvenc dalod, és miért? (ha van egy miért...)


Minden táncot nagyon szeretek, és éppen az adott hangulatomtól függ, hogy milyen dalt vagy népzenét hallgatok.

A hajdúsági, hortobágyi táncok és zenék állnak legközelebb a szívemhez, ami azt hiszem természetes, hiszen jómagam is hajdúsági vagyok. Debrecenben születtem, apukám családja pedig a Hajdúság és a Hortobágy területén eléggé elszórva található.


8- Mit üzennél a világ néptáncosainak, esetleg az olyan szórványban élő magyar néptáncosoknak, akik szeretnének indítani néptáncegyüttest, esetleg beindítani valami féle magyar néptáncos aktivitást?


Csak annyit, hogy vágjanak bele bátran. Ne gondolkozzanak rajta túl sokat. Hajrá!!!

33 vistas0 comentarios

Március 16-án került megrendezésre a Duna Magyar Művészeti és Folklór Egyesület közgyűlése, melynek fő napirendi pontja szervezetünk a Chilei-Magyar Kulturális Egyesülethez való csatlakozása volt.

A Duna Egyesület tagjai egyhangúan szavazták meg a Kulturális Egyesületbe való belépést, mellyel célunk, hogy hosszú távon garantálni tudjuk a folyamatos együttműködést, a töretlen közös munkát a chilei magyar közösség jövőjének érdekében.

A Chilei-Magyar Kulturális Egyesület közösségünk legrégebbi és legnagyobb presztízzsel rendelkező szervezete, mely 1989 óta politikai és vallási megkülönböztetés nélkül fogja össze az ideérkező magyarokat és azok leszármazottjait. Aktivitásuk kulturális, valamint magyar nyelv oktatással kapcsolatos tevékenységekre összpontosul.

A két szervezet összefogásával nagyobb lehetőségünk adódik rendezvényeink, programjaink skálájának szélesítésére, így szintén lehetőséget nyerve arra, hogy közösségünk aktív résztvevőinek száma emelkedjen.


El 16 de marzo se llevó a cabo la Asamblea Extraordinaria de la Asociación Artística Folclórica Húngara Duna, cuyo objetivo fue la aprobación de nuestra afiliación a la Corporación Chileno-Húngara de Cultura.

Los socios de la Asociación con votación unánime aprobaron la afiliación a la Corporación, con lo que queremos lograr una colaboración continua por el bien de la comunidad húngara en Chile en los próximos años.

La Corporación Cultural es la organización más antigua y más prestigiosa que desde 1989 reúne a los húngaros y sus descendientes sin discriminación política y religiosa. Sus actividades principales se basan en eventos relacionados con la cultura general y la enseñanza del idioma húngaro.

Con la afiliación a la Corporación tendremos nuevas oportunidades de expandir nuestros eventos y programas, y así aumentar el número de los participantes activos de la comunidad.

93 vistas0 comentarios

Sabemos que la danza siempre ha sido algo muy cercano a ti. A qué edad empezaste a bailar y que tipo de danza?


Quería ser bailarina de ballet, audicioné a los 7 años a la Academia de Ballet en Budapest, Hungría y aunque fui aceptada, una misión de mi papá hizo imposible que lo atendiera y aunque siempre me gustaba bailar el siguiente acercamiento serio fue a los 16 años cuando en Yugoslavia comencé a bailar baile deportivo y baile de salón; comencé a competir a los 18-19, competí en Hungría y en Yugoslavia también y bailé hasta los 22 años que llegué a Chile.


Antes de formar parte del Grupo Duna tenías alguna relación con la danza folclórica húngara?


No he tenido ningún contacto real con el folclór húngaro hasta comenzar a bailar en Duna.


Eres bailarina fundadora del Duna, llevas más de 4 años en el grupo. Que plus te dio a tu vida a pertenecer a este grupo?



Duna hizo algo extraordinario en mi vida. Por un lado me permitió retomar el baile que en cualquiera de sus formas es muy cercano a mí, algo muy deseable, pero a la vez me vinculó con mi propia cultura, a mi origen húngara en un lugar a 15.000 km y también me vinculó con un grupo de gente extraordinario realmente.

Aprendí mucho de mi propia cultura, me vinculé con gente muy diversa, que cultiva lo mismo pero desde distintas realidades o distintos vínculos de esta cultura húngara y que lo hace mucho más especial.

Además este baile es un lenguaje universal que incluso dentro de nuestra comunidad supera la falta de húngaro y permite vincular a la gente que son descendientes húngaros pero nunca han tenido contacto con el idioma.

Esto me parece absolutamente extraordinario.


Cuál baile o ritmo es tu favorito (si tienes favorito)? Hay algún tipo de danza que aún no has probado pero esté entre tus planes?


Pienso que cualquier baile o ritmo es un lenguaje natural, al menos para mí. Me gustaría explorar a todo tipo de danza o baile o ritmo.

No sé si podría tener algún favorito, creo que mi cuerpo ya tiene una memoria de baile de salón, que es a lo mejor un poco más natural, supongo que por la edad en que practiqué, por los años y la frecuencia con que hice o que he hecho en ese momento. Pero cualquier tipo de danza baile o ritmo me parece absolutamente atractivo.


Crees que tu hija algún día seguirá el legado de su mamá y se integrará en el Grupo Duna?



No sé si mi hija Sol se integrará al grupo Duna alguna vez como bailarina, tendrá que hacer su propio proceso. Creo que lo importante es que tenga la exposición a la posibilidad de vincularse con el baile de una u otra forma, especialmente si seguirá mi camino en no vivir en su país que es culturalmente su origen para decir de una forma. Está por verse.

Si el baile no es su camino de expresión, puede ser que se vincule con este grupo de otra forma, no a partir del baile.

Yo veo a Duna creciendo y requeriendo apoyos en puesto en escena, en diseño escenográfico o en maquillaje, en hacer música en vivo etc.

Creo que hay mucho espacio para integrar a gente a este grupo no como bailarines sino desde los aportes que pueden ser desde otros ámbitos.

75 vistas0 comentarios